2015. szeptember 28., hétfő

Batáta (édesburgonya) szüret


Batáta föld feletti része

Bokor megbontás után


 Termés sokszínűsége

Megtisztítva 6,7 kg  , 15 palántából kevésnek számít. Talán majd jövőre több lesz:)

Kert földalatti lakója is besegített a kis terméshozamba

 Tárolásra kész :)

2014. október 30., csütörtök

Közös stand a Kertvárosi Kertbarát körrel

Kertünk idén közös standot nyitott a Kertvárosi Kertbarát Körrel közösen, a Kertváros Vigasságokon.


Összefogás eredménye, az ízlelőbimbókat megmozgató stand lett.





Kovács Péter Polgármester úr idén is meglátogatott minket.



Más nemzet szülöttei is ismerkedtek a helyi terményekkel.


Csapat




2014. szeptember 29., hétfő

Kertbarát Kör októberi klubestje

Kertvárosi Kertbarát Kör
klubestje
2014. október 8-án (szerdán) 18 órától
új helyszínen
az Árpádföldi Közösségi Házban.
(Cibakháza u.45-47., bejárat a Menyhért utcáról. Megközelíthető: 31 autóbusszal a Menyhért utcai megállóig, majd jobbra a második sarok.)
Előadó: Dr. Bálint György a közismert Bálint Gazda
Téma: Amit a termelj magadnak mozgalomról tudni kell.
Mit termeljünk a kertjeinkben, mit lehet ősszel ültetni?
Belépés: ingyenes,
Mindenkit szeretettel várunk!
                               Kertvárosi Kertbarát Kör vezetősége

2014. május 2., péntek

Kertvárosi Majális

A kertvárosi Majálison a KALOT és Közösségi Kertünk képviseltette magát, standot nyitott.
Tavasz révén kisebb fejtörést okozott, hogy mit is állítunk ki, mert növényeink még nem teremnek.
Összedugtuk a fejünket és az összefogás meghozta eredményét, palántáinkat, fűszernövényeinket összerakva, végeredményül izgalmas standunk kerekedett. J



Standunk látogatóit a felajánlott zöld fűszernövényekkel, gyógynövényekkel és sütivel ajándékoztuk meg.




Eső nem kímélt minket , kis standunk állta a jégverést is.

POFOSZ vezetősége is meglátogatott minket.

Clubnetcet Internetes ismeretterjesztő  egyesület mellettünk verte le kis asztalkáját, és Emi  a vihar után quilling technikával készített  esőűző fekete macskát.J


Az eső el is került minket :) , késő estig fogadatuk az érdeklődőket.

Nagyon jó érzés volt, hogy Anyukák megmutatták gyermekeiknek, hogy az eper zölden hogyan néz kiJ. Volt aki vitt cserepes palántát, hogy a gyermek megismerje a növény fejlődését.
Vidám és tartalmas napot zártunk


Koós Jánosné Emi, quilling virágja.


2014. április 25., péntek

Tavaszi kertnap beszámoló

Nap nyitásaként, Cseperkálóné Mirek Barbara növénydoktorral megnéztük a veteményeseket.


Kártevők felkutatása



                    Gyógynövényes kert, vizsgálata




Boldánné Nagy  Erika  KALOT Szilasmenti Népfőiskolai  elnöke  is ellátogatott az ünnepre. 
Kert szépségverseny díját hozta, egy üveg bort.


Talaj vizsgálat


Tanácsadás:)


Barbi beavatott minket  a helyes palánta ültetés rejtelmeibe.


Azt is elmondta, hogy milyen palántákat nem szabad megvásárolni.
                                 Hosszú törzsű nyúlánk palánták, nem a megfelelő választás. (képen látható)



Fák vizsgálata, metszési tanácsok.





Nasi:)


Növény vizsgálat

Beszélgetés, búcsúzás





Vízszint ellenőrzés


Délutáni munkálatok

Győztes kert, és a gazdák:)

Nap vége, haza indulás előtti locsolás














2014. április 8., kedd

Tavaszi kertnap - Meghívó

Meghívó

A KALOT Közösségi Kertben 2014. április 13.-án (vasárnap) 9 órától 

Tavaszi Kertnap- előzetes Föld napja  lesz

Programok

9:00 Öko kertész tanfolyam, terepnap

Tavaszi munkálatok, vetések, metszések, növényvédelem, gyakorlati fortélyok.
Előadó: Cseperkálóné Mirek Barbara kertész mérnők, növényorvos

12:00 Szerény evés- ívás

Sütemények, zsíros kenyér, üdítő, tea
Beszélgetés, barátkozás, a tanultak kiértékelése

Helyszín:  KALOT Közösségi Kert

1165 Budapest, Zsemlékes út HRSZ. 103990/2 I-II
(A 80. sz. ház kertjével szemben. Kitáblázva. Bejárat a bekötő földútról.)

Megközelíthető

45,46-os autóbusszal. Leszállás az Újszász utcán, az Anilin u. megállónál.Előre haladva a Nógrádverőce utcán jobbra, majd a második utcán , az Atlasz utcán végig. A Zsemlékes úton balra fordulva kb 50 m.

" Belépő" : sós, édes sütemény, üdítő, tea amit köszönettel fogadunk.

Cserébe kapható, szaktanács, hasznos tudnivaló, barátság.
Aki tud hozzon magával ülőkét!
Mindenkit szeretettel várunk!
KALOT Közösségi Kert Vezetősége